Kedves Kispajtások!

Csodás hírrel kezdem mai értekezésemet, ugyanis megérkezett iskolánkba az új srác. Nagyon kellemes meglepetés ért, ugyanis nem is srác, hanem egy lány! Méghozzá nem is akármilyen lány, hanem kifejezetten bájos lány. Eszternek hívják, hosszú, hullámos, világosbarna haja van, az arca pedig csupa szeplő.

Persze a szünetekben rögtön lecsapott rá az osztályunk összes leánydiákja, körülzsongták, kérdezgették. Kicsit sajnáltam is szegény párát, mert láthatóan nem szívleli ezt a fajta népszerűséget. Halkan, szemlesütve felelgetett a záporozó kérdésekre, nem is értettem mit. Annyi jutott el fülemhez, hogy csak az édesanyjával él, aki egy közértben eladó. Ebben az a vicces, hogy Jóanyám szintúgy eladó, méghozzá a Kossuthvárosi II. Számú Közért - vagy ahogy errefelé hívják: a Trafó - csemegepultjában árulja naphosszat a trappistát és a felvágottakat.

Milyen furcsa, hogy bezzeg a galád Ede Gyula a kutyát sem érdekelte. Ma is csak annyi figyelmet kapott, amíg az osztály elsápadva hallgathatta, amint üvöltve valamiféle perzsa átkot szór padtársa, a kissé együgyű Téma (valódi nevén Horváth Imre) fejére, amikor az a padba rogyván úgy meglökte őt, hogy még a négyszínű tolla is kirepült a kezéből.

Na persze van Eszter népszerűségének némi árnyoldala is: nem csak a lányok köréből került ki hirtelen sok udvarhölgy, de néhány faragatlan furkó is tette a szépet előtte, például Volgának egész nap szegény kislány asztala mellett kellett intézni kétes ügyeit. Radó Kálmán - vagy ahogy rocker körökben ismerik: Kalapács - is pont most jött rá, hogy vadonatúj hanglemezeket fog venni iskola után a hollóvári főtér zeneboltjában, és ennek hangot is adott, lássa mindenki, milyen menő hapsi ő.

. . . . . . . .

Hétvégén sikerült végre leülnöm Jóanyámmal megbeszélni a szombati Color-koncertet. Na persze, ő nem támogatja, hogy egyszem fia élvezhesse a modern kultúra adta örömöket, vagy ahogy ő mondta volt:

- Kisfiam, egy ilyen koncert a bűnözés melegágya! Egyenes út a börtönbe! Az én fiam?! Pont az én fiam akar bandatag lenni?!

No és még hosszasan taglalta, hogyan fogok a nevelőintézetbe kerülni, és hogy ne is számítsak rá, hogy ő hurka-kolbászt fog küldözgetni nekem a fegyházba. Nincs mese, Jóapámat kell rávennem, hogy elengedjen, mégiscsak mekkora szégyenben maradnék Hurka barátom előtt, ha nem tarthatnék vele a koncertre. Ebben egy bökkenő van: Jóapám szerdáig még Bavária aszfaltját koptatja, így fennáll a veszélye, hogy mire ő hazaér és netalán még sikerül meg is puhítanom, addigra már elfogy minden tikett. A helyi kultúrház ugyanis nem annyira nagy, mint amennyire ez a beat-együttes népszerű.

Viszont Jóanyámat kiengesztelendő, felvetettem neki a csillagászszakört is, szerencsére nem volt ellenvetése: szokta értékelni, ha valami jót tesz a tanulmányi előmenetelemnek. Így aztán jó dolog is történt a hétvégén.

Belegondolva, akadt azért más is: Kossuthváros alatt csörgedezik egy patak, becsületes földrajzi nevén Köves-patak. De ez túl unalmas lenne, ezért a helyi népek csak Büdöskének hívják. Hogy miért, azt nem tudom, mert egyáltalán nincs rossz bukéja, kivéve talán azokon a helyeken, ahol a gyenge lejtés miatt megáll időnként a folyása. Na ott valóban kellemetlen ódort tud árasztani magából, ahogy egy-egy melegebb nyári napon megbuggyan az algától zöldellő vize.

Na persze a patakról nem a hétvégén szereztem tudomást, viszont arról igen, hogy Hurka - míg én a táborban süttettem üstököm - talált a patak melletti susnyásban egy roppant ígéretes helyet, ami egy igazi, titkos bunkerért kiált! Már tavaly óta álmodoztunk erről, de sose vitt rá minket a lélek, hogy végül neki is álljunk megépíteni búvóhelyünket. Most azonban - elvégre nyáron mindketten egész jól kikupálódtunk - érezzük magunkban az erőt, hogy a tettek mezejére lépjünk. Persze most első a koncert, de nagyon eltökéltek vagyunk, hogy utána kamatoztassuk az építőtábor adta tudásomat, és olyan építkezésbe fogjunk, amilyet még nem látott a világ. Illetve reméljük most se fogja, elvégre titkos bunkerről lenne szó...